2022. január 4., kedd

Új kezdet

 Régen, nagyon régen foglalkoztam ezzel a blogommal. Másfelé kanyarodott az érdeklődésem. 

Noha születtek, megvalósultak új ötletek, nem volt késztetésem itt megjeleníteni.

Néhányról fotó sem készült, eszköz hiányában.

Ebben a bejegyzésben megmutatom a 2020 karácsonyára készült munkákat.

Az inspiráció a Pinterestről érkezett. 

1. Hungarocell koszorú alapra horgolt Télapó.



2. Sanyi manó üldögél ezen a koszorún.



3. Nini, egy hóember!



4. Egy első osztályos, kék ruhás, bájos arcú manó.



2020. január 21., kedd

Őszi-téli

Még az ősz elején elkezdtem a téli sapkák készítését.
Ezt minden évben megteszem, azonban soha nem tetszik, amit kreálok, akkor veszek egy sapkát és azt hordom egész télen.
Fonalaim voltak, mintákat, ötleteket az internetről kerestem.


Először az úgynevezett "fagyi" sapka hozott lázba, azaz a spirálisan elhelyezkedő sima-fordított sorok által létrehozott minta.
Szó, ami szó, nem igazán az én fazonom.


Ezt követően egy elég nehéznek tűnő, és annak is bizonyuló minta megvalósításába kezdtem a youtube segítségét igénybe véve.
Ennek ereménye a két következő sapka. Ezeket hordom is, bár láttam már jobb sapkát is mások fején.



Időközben megkötöttem egy lila homlokpántot, amely elnyerte a menyem tetszését, természetesen az övé lett. Kötöttem tüstént egy másikat, a képen láthatót.

Talán a szezon legsikeresebbike a következő sapka. Ez egy kicsit oroszos, nem egy hétköznapi darab. Egyszer már volt a fejemen.




2019. március 26., kedd

Kötött takaró

Egy napon így szóltam a nagyobbik unokámhoz:
-Tudod, kis unokám, köthetnék neked egy újabb sapkát, sálat, pulóvert, bármit, azonban azokat kinövöd, elhordod, aztán később elfelejted. Ezért egy takarót fogok készíteni számodra. Egy takarót, amelynek "Gyermekkor" lesz a neve.
Akkora lesz, hogy most még alá bújhatsz, betakaródzhatsz vele, később a lábadra terítheted, egy-egy hűvös estén. Ilyenkor eszedbe juthatnak azok az évek, amelyeket együtt töltöttünk, a felejthetetlen gyermekkor. Amíg akarod, megőrizheted, ahogyan engem is, emlékeidben...






A takaró 12 négyzetből áll. Elég bonyolult módját választottam a kötésnek, mert szálvezetéssel, egyszerre több gombolyaggal dolgoztam. Így viszont a munka fonákja kifogástalan, szép, igényes.

2019 első negyedéve végén

Száll az idő sebesen, telnek a hónapok...
Nehézségek, szomorúságok sorát hozta 2019.
Minderre gyógyír, égi áldás a fonal és a tű.
Az utóbbi időben a kötést részesítettem előnyben, babacipőket, sapkákat, kicsi kesztyűket kötögettem 5 tűvel.








2018. december 11., kedd

Karácsonyi készülődés

Elteltek a csodálatos, verőfényes őszi hetek, és elkövetkezett a tervezés,  a karácsonyvárás.
Két kis unokám számára kötöttem pulóvereket.
Óvatosságból a kisebbel kezdtem, hogy kipróbáljam, meddig terjed a türelmem.
A fonalak az interneten rendelt 10 kg olcsó, maradék/fejtett fonalas zsákból kerültek ki.
A sok szín, a kisebb-nagyobb mennyiség adta a norvég mintás kötés ötletét.


Sok mintakeresés, próbálkozás, újratervezés eredménye ez a darab lett.

Aztán a nagyobb következett, amelyben az egyetlen fix pont a szarvasok  megjelenése volt.
Szerettem volna "nagyfiúsabbat" és elemeiben másabbat készíteni.



Ez így sikerült.  

Kötött boleró

Az idei nyáron nem sok kézműves alkotással büszkélkedhetek.
Egy kis, könnyű, kötött nyári boleró volt az egyetlen említésre méltó darab.

2018. június 1., péntek

Horgolt táska

Az idei nyári táskám ez a bézs színű, 16 négyzetből horgolt, igazi, békebeli házi vászonnal bélelt tarisznya.
Nagyon szeretem!
Cipzárral záródik, belül két zsebben különíthető el telefon, kulcs...


Praktikus,mutatós, kedvemre való.