2016. március 29., kedd

Húsvéti dekoráció

A  tojásfa

A tojások egy korábbi évben készültek.
Az idén előkerültek és kompozícióvá váltak.





A tyúkocskákat is régebben készítettem, de most eszembe jutottak.




 

Végül hétfőn megkerestem Nyuszit a kis unokám játékai között és nekitámasztottam a tojásfának.



2015. október 19., hétfő

A takaró

Az előző bejegyzésemben emlegetett nagyinégyzetek sorsa beteljesedett.
Elkészült a takaró!
Ezt megelőzően sikerült vásárolnom csaknem 6 kg vékony műszálas fonalat, amelyből 3 szál összefogásával készülnek a négyzetek, valamint ebből a szerzeményből került ki az összedolgozás sorához felhasznált, kellemes sárga színű fonal is.



Ezeket a fonalakat le kell gombolyítani, mert több szálat fogok egyszerre használni belőle. 
Ha lehet ezt a tevékenységet jellemezni, azt mondom, sziszifuszi munka. 
5 és 10 dkg-os gombolyagokat készítek, egy délután maximum 30 dkg-ot tudok letekerni.

Visszatérve a takaróhoz. Összehorgoltam a négyzeteket, próbáltam valamilyen rendszert alkalmazni az összeállításnál. Nagy kompozíciós lehetőség nem volt, mivel maradék fonalakból, előre kialakított koncepció nélkül kezdtem a horgolást.
125x180 cm-es lett a kész munkadarab, súlya 93 dkg. 
Ez teljesen rendben van, légies, nem nehéz, ugyanakkor  megfelelő tartása van.
Sajnos a fotózás nem sikerült elképzelésem szerint, nem tudtam-hozzáértés hiányában-megjeleníteni a képen teljes "életnagyságban" a takarót.



2015. szeptember 10., csütörtök

Lássunk hozzá ismét!

Sok-sok hét telt el anélkül, hogy kedvem lett volna írni. Hogy miért? Sora van annak, mint a máknak. Nem akarok róla beszélni. Annyit azért mégis, hogy ezen idő alatt a kézműveskedéshez sem volt semmi kedvem. Most azonban  elkezdett bennem pislákolni az életkedv lángocskája, és mivel hiszem, hogy hullámvölgyeinkből úgy tudunk legsikeresebben kievickélni, hogy visszamegyünk oda az időben, amikor még rendben voltak a dolgok.
Következésképpen vissza kell térnem az íráshoz és a horgoláshoz.
Néhány kép, amelyekkel bemutatom az eltelt hónapok ténykedését.
1. Békák
Még a tavasszal horgoltam, kétszer is, megrendelésre ezt a bájos békapárocskát:



2. Mobiltokok
A legkedvesebb időtöltés, egy délutános kaland.
Fogod a tűt, a fonalat, és az alkotás néhány óra alatt kész.






3. Nagyi négyzetek
Mostanában előszedtem a télen megkezdett munkát, és az utóbbi hetekben felküzdöttem 120 db-ra a nagyikockák létszámát.


Pillanatnyilag újabb, horgolásra alkalmas fonalaknak az interneten történő felkutatása, majd  beszerzése tart izgalomban, biztosítva ezzel az örömérző képesség megfelelő szintjét.



2015. február 19., csütörtök

Kötött kabát


A várva várt tavaszra gondolva összeállítottam, gombokkal elláttam az ősszel elkezdett kötött kabátomat. Némi üröm vegyült az örömbe, mivel a fonalat vékonyabbnak és puhábbnak képzeltem, a kész ruhadarabnak kötött kardigán funkciót kellett volna betöltenie. Ehhez képest 6-os tűvel kellett kötnöm, jó vastag lett.
A színei viszont a kedvenceim, elégedett vagyok a színátmenetes fonalból készült ruhadarab látványt illető hatásával.


A kötött kabát ebből a fonalból készült.

2015. január 13., kedd

Karácsony után

Eltelt a karácsony, mindig sajnálom. Volt az ideinél már jobb, de rosszabb is.
Hogy egy kicsit még itt tartsam, elkezdtem angyalkákat horgolni, festett fagolyó fejet varrni rájuk, hajat csomózni a fejre. Mindet kikeményítettem, megszáradtak a karácsonyfa ágain.


Angyalok serege sorakozott fel.

Következtek a hópelyhek. Ezeket is keményítettem, nagy örömöm leltem a különböző minták kipróbálásában.


Kissé életlen a kép...

Üveggömböket vásárolt a lányom, a dobozban 12 db volt, közülük 10-et horgoltam be, elégedett vagyok a munkámmal mutatósak lettek.

 
A gömbök


Mind együtt


Dobozban a következő karácsonyig


Ezt követően egy kerek asztalra készült egy terítő


Itt a helye egy korábbi asztali futónak, amit elajándékoztam valakinek, nem is emlékszem, kinek.





2014. december 14., vasárnap

Kisvakond nadrágja

A rövidáru boltban a hibás anyagokat, kis mennyiségű darabokat le szokták árazni.
Közöttük bukkantam rá egy jó nagy darab polár anyagra, amelyből nadrágot varrtam a ki unokám számára.
Szabásmintám nem volt, egyik kis nadrágjához igazítva a papírt készítettem el a kertésznadrág szabásához szükséges sablont.
A díszítés a KIK-ben vásárolt, ragasztható, filc betűkészlet felhasználásával valósult meg.

2014. szeptember 8., hétfő

Az ujjbábok

Nem is emlékszem pontosan arra a pillanatra, amikor szembe jött velem az ötlet: ujjbáb.
Némi keresgélés, szemlélődés után megtaláltam a nekem leginkább rokonszenves figurákat a tanulmányozott képeken.
Kerestem web áruházat, ahonnan gyapjúfilcet tudok tervem megvalósításához rendelni.
Találtam is készséges, gyors szolgáltatást  és minőségi árut kaptam.
Három egymást követő napon elkészítettem az első darabokat.