2014. augusztus 23., szombat

Horgolt és kötött papucsok

Ebben a bejegyzésemben bemutatom papucs kollekciómat. 
Amikor az ötlet megfogalmazódott bennem, régi Kötés horgolás című könyvekből kerestem mintát.
Aztán felismertem, hogy az interneten ezeknél sokkal csinosabb, modernebb megoldások találhatók.
Nagyon szeretem a youtube tutoriáljait, rengeteg ismeretet szereztem ezek segítségével.




Kötött papucs, bősége horgolt zsinórral szabályozható






Vastag fonalból kötöttem, horgolt virággal díszítettem






Zseníla fonalból horgoltam






Kötött, dísze horgolt virág


Több szál összefogásával, vastag tűvel horgolt papucs

Az első darabot elkészítettem kék színben is, valamint a zseníliából is készült második példány.



2014. augusztus 19., kedd

A bugyellárisok

 Az úgy kezdődött... Voltaképpen, ahogyan mindig is szokott. Beleszeretek egy témába, és nem hagy nyugton, amíg meg nem valósítom. Pont így történt ez a fémkeretes bugyellárisokkal is. Rendeltem fémkereteket, kicsit és nagyobbat, íveset és szögleteset és hozzákezdtem a megvalósításhoz.
Az első alkotás egy pár válltömésből készült, némi madeira szegély
díszítéssel.


A következő a menyem névnapi ajándéka, elefántos anyagból, bélés, közbélés felhasználásával. Kicsit munkaigényesebb feladatnak bizonyult az előzőnél, de megérte...


A harmadik darab karácsonyra készült a nővérem számára. Akkoriban filccel dolgoztam, innen jött az ötlet, hogy a jó tartású anyagból bizonyára szép bugyelláris fog készülni. Karácsonyi mintás anyaggal béleltem, közbélésre nem volt szükség. Egy kicsi horgolt csillaggal díszítettem.


További terveim között ennek a  horgolt példánynak a megvalósítása szerepel.


A textillel történő ügyeskedésem egyik szakasza a táskakészítés volt, de ezt hamar feladtam, mert ...csak. Ráuntam.





Az amigurumik

Az amigurumiról az unokahúgomtól hallottam először. Egy napon megkérdezte egy e-mailben: "Tudod mi az amigurumi?" Nem tudtam, de tüstént utána néztem.

Az amigurumi (編みぐるみ) egy japán technika. Maga a szó horgolt, illetve kötött játékot jelent[1], az ami (編み, horgolt, kötött) és a nuigurumi (ぬいぐるみ, kitömött játékfigura) szavak összetételéből keletkezett. 2003-ban kezdte vonzani rajongóit[2], népszerűsége azóta is töretlen. Leginkább állatokat készítenek ezzel a technikával, de más különféle antropomorf jelleggel rendelkező bábuk, tárgyak megalkotásához is kedvelt módszer. Az eredeti japán figurák aránytalanul nagy fejjel és bájos arccal rendelkeznek[3], de az egyre szélesebb körű terjedésnek köszönhetően ez már nem számít alapkövetelménynek.
(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából)

Természetesen annak rendje-módja szerint felcsigázta az érdeklődésemet, rám tört az alkotói izgalom. Ilyenkor nincs türelmem leírások után kutakodni, csak nézek egy képet, és uccu neki, vesd el magad hozzáfogok.

Az első munkadarab ez a kis fehér mackó volt.
Aztán követték a többiek...


...a barna medvebocs...


...a panda...



és hárman, mackók együtt.

A maci korszak velük egyelőre lezárult.

Fekete kandúr kelt életre.


Aztán eszembe jutott egy régi, kötött nagy egér...a véletlen még a leírását is a kezemre játszotta, tehát ismét elkészítettem.


Később fekete kandúrt is és egérkét is, mint annyi más munkámat, elajándékoztam.
Csak olyannak adok saját horgolmányt, aki értékelni tudja.
Sokan nem látják meg a benne megtestesülő  teremtő igyekezetet.
De ez legyen az ő problémájuk.





2014. augusztus 18., hétfő

Horgolt nyakbavalók

2012 nyarán ihlettek meg a horgolt "nyakékek", nevezetesen ennek a videónak a felfedezése  alkalmával.

Leírás és szövegértés nélkül, rutinomra hagyatkozva készítettem el többek között a következő két darabot.


A Tavaszi zsongás nevet kapta tekla gyöngyökkel díszített, kisebb és nagyobb virág- és levélmotívumból álló nyakbavaló.


Sorozatot terveztem, ez a Tavaszi zsongás 2. névre hallgat, a nagy és kis virágok az előzővel megegyezőek, a levelek és a kompozíció más.

2014. augusztus 11., hétfő

A kis mellény

Egy internetes oldalon látott kép alapján kötöttem-mert kötni is szeretek, jóllehet horgolni sokkal jobban-,a kis unokámnak ezt a mellényt.

Íme az eredeti


Itt pedig következik a saját megvalósításom


Egy darabban készül, varrás nincs rajta. 3 szemmel kezdjük, elkészítjük a bújtatót, majd az egyik háromszöget.
Két nyílás készül karöltőnek, egy a bújtatónak.



Így néz ki az eleje.



Itt pedig a háta, ahol összegomboljuk a ruhadarabot. Nem gombot varrtam rá, hogy ne nyomja a kicsi hátát, egy horgolt korong tölti be a gomb szerepét.



További ruhácskák a kis unokám számára:

 A méhecske szett

 

A fehér kocsikabát 


Kis mellény


Kék-fehér kabátka és sapka


Cipőcskék

Gyereksapkák

Nagyon szeretek gyereksapkákat horgolni. Kislányoknak bájos, virággal díszített, kisfiúknak figurára alakított fejrevalókat.


Itt egy másfél éves kislány számára, kétféle rózsaszín fonalból készült, virággal díszített sapkát mutatok meg.


Ezt pedig  babanézőbe vitte akinek horgoltam, finom, puha fehér fonalból.



Ez a maci sapka eladásra került.

Smiley



 Kisfiú unokámnak horgoltam a kisvakond sapkát...

Horgolás

Az idők folyamán, amíg a "műfajomat" kerestem, világosan kiderült számomra, hogy az összes tevékenység közül a horgolás áll a legközelebb hozzám.
Talán az az oka ennek, hogy a legkevesebb eszközzel végezhető munkáról beszélünk.
Nem kell nagyobb előkészület, majd utómunka (elpakolás) a tevékenységhez, továbbá filmet is lehet nézni mellette, nem úgy, mint  a varrógéppel való varrásnál, amely teljes koncentrációt igényel, továbbá a gép zajától nem lehet hallani  a filmet.
Legkedvesebbek számomra  a gyorsan megvalósítható "egy délutános kalandok" a horgolás világában.

Így készítettem már számtalan mobiltelefon, illetve papírzsebkendő tokot.



Egy másik kollekció





És még egy-két további munka




Könnyen megvalósítható darabok a sapkák, kesztyűk és hajpántok is.







2014. augusztus 10., vasárnap

Első bejegyzés

Megkezdem régi-új blogom vezetését. Ismerkedem a lehetőségekkel, mivel évek óta nem foglalkoztam blogolással. 2009-től óriási lendülettel fogtam hozzá, aztán átcuccoltam egy másik oldalra. Ez a mostani tehát visszatérésnek minősül.
Az idei nyár elég mozgalmasra sikeredett, így a legnagyobb fegyvertény ennek a lenvászon tunikának az elkészítése volt kézműves vonalon. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, igaz, sokat dolgoztam rajta, amíg saját szabásminta alapján, többszöri toldás-foldás árán viselhetővé sikerítettem a ruhát. Szeretem...